ISMERETLEN SZANSZKRIT KÖLTŐ: SZERETKEZÉS KÖZBEN


                  Selymes húsa hozzád tapad, ölébe süpped
                  horgonyod,
                  körülvesz édes szőre,

                  csorgatott méz a pillanat, megszédülsz és
                  azt gondolod,
                  nem válsz el soha tőle,

                  nincs bánat, gond, se fájdalom,
                  nincs múlt s jövő csupán jelen,
                  s száguldasz rajta, meztelen

                  lovas, amíg az élvezet ágyékodból
                  fejedbe száll,
                  s libabőr futkos hátadon

                  szemet hunysz; nyíló, illatos lótuszvirág
                  az életed
                  s a mindenség tökéletes.

Villon balladái:

Szerelmes ballada D'Aussigny Yssabeaunak

A dombtetőn a sziklák, mint a nyársak

merednek, lassú szél nyög és a hársak

hasadt odvából tejszín nyál csorog;

a tar bozót mélyén szerelmes árnyak

ölelkeznek s a holdas fák úgy állnak

tótágast, mint mezitlen asszonyok.

Öledre vágyva sírok itt e holt

avarban, hol szerelmünk fészke volt,

s vonagló, izzadt testedért üvöltök.

...vérembe folyt a vörös telihold.

Emlékszel még? Bimbók fakadtak, lanyha

est volt s a fény utolsó sáv aranyja

halódott fenn egy vatta-fellegen;

bíbor hajad sovány válladra lógott,

minden fűszál bokád köré fonódott,

langyos szellő bujkált a melleden,

s hogy ajkaimra éhes szád tapadt,

s belémcsorgattad édes nyáladat:

két testünk volt, de már csak egy szívünk,

s az alkony ránkborult a fák alatt.

Aztán a hold úgy bukdácsolt a görbe

fatönkök közt, mint rőtszakállú törpe,

s bárhogy kérleltél, megtörtént a nász,

a bokrokon minden rügy arcom mellett

meleg harmattól duzzadt, mint a melled,

halántékunkon lüktetett a láz,

nem hallott ember még olyan sikolyt,

amellyel ízzó testünk összeforrt

s fölöttünk halkan reszketett az erdő

...vérembe folyt a vörös telihold.

Majd föltérdeltem és úgy néztelek:

a tengerről sós illat érkezett,

s öledbe épp egy kis virág szorult;

jó volna - súgtam - mindig már így lenni,

és így hallgatni mindörökre semmi

beszédedet. Fejünkre mézga hullt.

Megosztottam veled a kortynyi bort

s kenyeremet, mely estebédre volt: -

ez lett lakmánk s az ég a nászi fáklyánk,

hol a csillagok örök árja folyt.

A csillagok s egy bimbós ág: a vőfély,

két melled úgy állt, mint két gonosz nővér,

egymásnak háttal. A hold hidegen

sütött s ahogy kékes testedhez értem,

azt gondoltam: talán még ezt sem értem,

s oly messzi vagy nekem s oly idegen...

Aztán hűs ajkad búcsúzón hajolt

fölém s a fákon túl az égi bolt

szélén pirosan megrepedt a hajnal.

...vérembe folyt a vörös telihold.

És így bolyongok most a téli erdőn,

és várok rá, hogy izzadt tested eljön;

ágyunk füvét felverte rég a fagy,

s az orkánban vonagló fák alatt

űzöm fehér, mezitlen árnyadat,

s a fellegektől kérdem, merre vagy,

hol melled, mely ruhádon átdagadt,

csipőd, amelyre gyöngyvirág tapadt,

a dús bozót s az eprek a bozótban?

Mért nem jössz? Várlak még a fák alatt.

A dombon, nézd, a sziklák, mint a nyársak

merednek, lassú szél nyög és a hársak

hasadt odvából tejszín nyál csorog;

a tar bozót mélyében párzó árnyak

inognak s a fák széttárt lábbal állnak

tótágast, mint mezitlen asszonyok,

s én itt hempergek, tébolyult, a holt

avarban, hol szerelmünk fészke volt,

s vonagló, izzadt testedért üvöltök.

...vérembe folyt a vörös telihold.

Oldal: Erotikus, szerelmes versek, balladák Faludy György fordításai
Zephyrke honlapja - © 2008 - 2024 - zehphyrke.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat